A húsvét eredetileg zsidó ünnep volt, héber neve pészach, ami az arámi paszkha, átmenet, átvonulás szóból ered. A zsidók ekkor ünnepelték és ünneplik meg az egyiptomi fogságból való szabadulásukat és kivonulásukat, valamint ekkor emlékeznek az újszülöttek megmentésére. Jézus Krisztus halála előtt a pészach ünnepén abban a tudatban hívta tanítványait az utolsó vacsorára, hogy az egy új szövetség megalapításának lakomája.
A húsvét napja minden évben más naptári napra, a 325-ös Niceai zsinat döntése alapján, a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnapra esik. A 20. században azonban egyházi vezetők felvetették, hogy a húsvétot mindig ugyanazon a naptári napon, április második vasárnapján kellene megtartani. A húsvéttal egybeesnek az ősi pogány tavaszünnepek, melyek ugyancsak a termékenységről, az újjászületésről szólnak, később azonban kapcsolatba hozták a feltámadással is.
A keresztények ekkor ünneplik meg, hogy Jézus Krisztus a nagypénteki kereszthalálát követő harmadik napon feltámadott, vagyis ,,átment" a halálból az életbe. Ezzel az áldozatával váltotta meg az emberek bűnét, feltámadásával pedig győzedelmeskedett a halál felett. A húsvétnak meghatározó szerepe van a keresztény egyházi évben, szinte az egész liturgikus év a húsvéthoz igazodik. A szertartásrendi, liturgikus szövegek (szentírások, olvasmányok, könyörgések, zsoltárok) mind arra utalnak, és arra hívják fel a hívők figyelmét, hogy a húsvét a szabadulás és a megváltás ideje. A katolikus és ortodox egyházakban minden mise lényege ez, vagyis az Eucharisztia (Oltáriszentség) szertartása, ami a húsvéti eseményekről szól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése