Húsvét misztériuma...

A húsvéti misztérium, latinul mysterium paschale a katolikus lexikon megfogalmazása szerint: „Jézus Krisztus szenvedése, halála és föltámadása. Az ember megváltásának és Isten tökéletes megdicsőítésének művét az Úr Jézus teljesítette be, elsősorban áldott szenvedésének, a halálból való föltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által. Így halálával halálunkat megtörte, és az életet föltámadásával újjászerzette." Szenvedését és halálát úgy vállalta, mint vértanúságot, mint ember egészen teljesítette az Atyától kapott küldetést, és ezzel kifejezte a tökéletes engedelmességet. Az igazi személyes érték tehát az Atya előtti hódolat, amelyet az egész emberiség nevében mutatott be. Engedelmessége és hűsége így érdemszerző volt, hiszen egész emberi lelkével szabadon vállalta mint reá szabott kötelességet. Mint Fiú állt az Atyával szemben, ezért az Atyának jutalmaznia kellett engedelmességét. Mivel ő az üdvösség rendjében a második Ádám, azért nemcsak a maga számára szerzett érdemet, hanem mindnyájunk számára. Tehát a megváltást, a bűnök bocsánatát, a megigazulást és az üdvösséget az ő érdeméből kapjuk. Ugyanakkor szenvedése engesztelés is volt. Nem úgy, hogy helyettünk vállalta a bűnért járó büntetést, hanem úgy, hogy több hódolatot nyújtott az Atyának engedelmességével, mint amit a bűn megtagadott tőle. Az igazságosságnak így túláradó módon eleget tett, ezért az Atya bőkezűen gyakorolhatja irgalmasságát. Végül halála tökéletes áldozat volt, vagyis kimondottan vallási tett, hiszen engedelmességében elment egészen a vértanúságig, s így mindent odaadott az Atyának, s ezzel elismerte őt az élet urának. De ebben már biztosítva volt örök léte és föltámadása. Megdicsőülésébe is úgy öltözött be, mint második Ádám, így ő a biztosíték azok föltámadására és megdicsőítésére, akik a hitben azonosítják magukat vele. Halála és föltámadása azt igazolta, hogy ez a földi élet az, amely átmehet a mennyei dicsőségbe, s az Atya a földi érdemeket jutalmazza. Így biztosítékot nyertünk arra, hogy az életnek van értelme és célja, és hogy a kereszténység reménye nem hiábavaló. A misztérium úgy van jelen a világban, mint a végső állapot biztosítéka és elővételezése. A teremtett világ ott fog kikötni, ahová már az Elsőszülött eljutott. Ezért az Egyház liturgiája minden vasárnap ennek a misztériumnak a jelenlétét ünnepli, s különösen gyászszertartásait akarja ennek fényében végezni.

forrás: Magyar Katolikus Lexikon